A kép a Nanga Parbat környékének kőzettani térképét ábrázolja.
Szerző: Joó György Antal
A közép-ázsiai hegységrendszer Földünk legmagasabb hegységrendszere, egyben a legnagyobb tömegű is. Szerkezetileg három, viszonylag könnyen elhatárolható, felszínalaktani szempontból is jól elkülöníthető, nagy tájra oszthatjuk fel. Ezeknek a tájaknak a keletkezési kora is eltér egymástól. A vidék egy hatalmas, háromosztású lépcsővidék benyomását kelti. Ennek tagjai északon az Altaj-hegység, északnyugaton a Tien-san, nyugatabbra a Pamír, középen a Tarim-medence és a Kunlun-hegység, délebbre Tibet és a Himalája. Északon az Altaj-hegység vonulatait az ős- és az óidőben keletkezett kőzetekből települt, nagyjából félkör alakú, erősen összetört, felépítésében átalakult, magmatikus kőzetek alkotják.
Az Altaj-hegységtől délre, de még ebben a lépcsőben található az 530 000 km2 alapterületű Tarim-medence. Aljzatát ősi masszívumdarab alkotja, amelyre később 8-10 km vastagságban üledékek települtek. A tálalakú medencét minden oldalon 5000 métert meghaladó átlagmagasságú hegyláncok övezik. Északnyugaton a Tien-san, Földünk egyik nagy hegységrendszere határolja. Legkorábbi rétegei a kaledóniai hegységképződés során alakultak ki, de nagyobb hegyláncai a variszkuszi hegységképződési ciklus során jöttek létre. Kőzettani felépítésében főleg ősi gneiszek, csillámpalák, óidei mész- és homokkövek, valamint gránit és szienit – mélységi eredetű kőzetek – a leginkább jellemzők.
A Tien-santól nyugatra a Pamír hegység fiatal övezetei vonulnak. Vadul eljegesedett csúcsai között magas fennsíkok találhatók. A Pamírtól keletre a Kunlun-hegység sokkal korábbi időben, a variszkuszi ciklusban keletkezett. Hatalmas, 4000 km hosszú, keleti irányba legyezőszerűen szétágazó vonulatai terülnek el. Szerkezetét, formavilágát tekintve, legjobban a Tien-sanra hasonlít. Felépítését nagyon nagy változatosságban egymásra települt ó- és középidejű, nagyrészt mélységi eredetű kőzetek alkotják.
A Kunluntól délre fekvő mintegy 750 000km2 terület Tibeti-fennsík. Ez korántsem egy asztal simaságú fennsík, hanem felszínét nagyjából párhuzamos 5400–6500 méter magas, megközelítően kelet–nyugat irányú (majd dél felé forduló) fekvő S alakban elhelyezkedő üledékekbe temetkező vonulatok sorozata jellemzi. Közöttük 4000–5000 méter magaságban, hosszanti lefolyástalan medencék fekszenek, bennük olvadékvizekből táplálkozó, enyhén vagy erősebben sós vizű tavak találhatók A Tibeti-fennsík alatt, délre vonulnak tulajdonképpen a Himalája legmagasabb csúcsai. Hatvanötmillió éve, az alpi hegységképződés során rakódtak le azok a rétegek, amelyek erre a magasan fekvő hegységre jellemzők. Szerkezetében ugyanaz a rend, pontosabban, ugyanaz a káosz figyelhető meg, mint a Föld bármely pontján a magas hegységek anyagaiban.