Szerző: Joó György Antal
Erre a kérdésre egyértelmű a válasz: nem kell félni nagyméretű bolygó becsapódásától. Az aszteroidaövben az első fejezetben felvázolt ütközés hatása hosszantartó volt, 500 millió évig tartott. A keletkezett nagyobb darabok vagy becsapódtak valamelyik bolygóba, vagy kötött pályára álltak a nagyobb bolygók körül. A nagyobb égitesteknek – amelyek globális méretű katasztrófát okozhatnának – pályaadatai ismertek, egyik sem közelít veszélyesen a Földünkhöz.
Más a helyzet a kisebb meteoritokkal, ezek mérete néhány métertől egy-két kilométerig terjed. Saját fénnyel nem rendelkeznek és fényvisszaverő képességük is kicsi. Számuk több százezerre tehető. Sokan közülük kaotikus pályákon mozognak, nehezen feltérképezhetők. Esetleges ütközés esetén az általuk okozott katasztrófa is csak kicsi, helyi jellegű lehet. Elhanyagolni nem kell jelenlétüket, megjelenésükre fel kell készülni. Kutatni kell, nem csak a bolygókat, hanem az azok közötti űrt is, a Naprendszert és a közvetlen környezetünket jobban meg kell ismerni.
Korábban a Földet a termodinamikai törvények szerint zárt rendszerként definiálták. A termodinamik második főtétele kimondja, hogy egy, a környezetétől elszigetelt rendszer entrópiája az idő múlásával csak növekedhet. Az entrópia a rendszer rendelkezésére álló szervezési módjával összefüggő szabad energia mértéke. Ez azt jelenti, hogy zárt rendszerben a rendelkezésre álló szabad energia felhasználódik, a rendszerek nem tudják fenntartani szerveződési szintjüket, ezért lemerülnek, visszaalakulnak. Ez hosszú távon igaz, a bolygók vizsgálatakor azonban kiderült, azok más égitestekkel való ütközés során energiát vesznek fel. Tehát a Föld – és a bolygók is –nem zárt, hanem nyílt természetes rendszerként viselkednek, akárcsak az élőlények, növekednek, egymásba kapcsolódó folyamatok élnek rajtuk. Ezért a termodinamika második főtételében megfogalmazott leépülési folyamatok csak szakaszosan érvényesülnek: akkor, amikor ezek az energiatermelő folyamatok leállnak, ahogy azt a Mars esetében is megfigyeltük. A Vénuszon viszont vastag felhőrétegbe burkolózik, felszínén magas a hőmérséklet.
Ez azt mutatja, hogy a Vénusz egy nagy ütközés utáni, korai szakaszban van. Vastag felhőrétegek tartják fogva az ütközés és kísérőjelenségeinek hőenergiáit. Ebben kétségkívül segít a Nap hőenergiája is. A Nap azonban máson is munkálkodik: a Vénusz légkörének külső peremén bontja a vízgőzt, ezzel vékonyítja a Vénusz légkörének vastagságát, ami emiatt idővel hűlni fog, és a külső rétegei oxigénnel dúsulnak. A Merkúr és a Hold kihűlt bolygónak látszanak. A Hold a Naptól nagyjából ugyanolyan távolságra van, mint a Föld. Ha az ütközések hatására nem alakult volna ki a Föld légköre, akkor a Holdéhoz megközelítőleg hasonló hőmérsékleti körülmények uralkodnának, s nem alakulhatott volna ki az élővilág. Az élővilág mindig a hőtermelő és vegyületképző folyamatokra épül. Világosan kirajzolódik az élővilág története. Nagyon érzékeny hőmérőként mutatja az eseményeket. Az ütközések közvetlen és közvetett hatásai, valamint a magas hő miatt az akkor élt fajok jelentős hányada kihal. Majd az ütközéseket követően hosszú ideig kedvező hőmérséklet-, víz- és vegyi körülmények alakulnak ki. Ekkor számtalan állatfaj és növény kap életteret, életlehetőséget. Az entrópia viszont makacs, az aktív gócok hőtermelése idővel csökken. Ennek következtében elveszíti a környezet az energiaforrás jelentős részét. A Nap is munkálkodik: lebontja, vékonyítja a légkört. E két hatás következtében a bolygó felszíne lehűl. Az élővilág belefagy a korábban keletkezett tengerekbe.
Ezek a helyhez és időhöz köthető gyors felmelegedési és lassú lehűlési ciklusok mindvégig nyomon követhetők. Mostanra már tucatnyi nagyméretű aktív góc ontja az energiáit. Együttes hatásuk érvényesül – egy nagy egységes rendszerként érzékelhetjük őket. Ezeket nyomon követhetjük óceáni körzés, légkörzés, vulkáni tevékenység, földrengés, kontinentális emelkedések, tengerfenék térnyerése formájában. Nem kell aggódni amiatt, hogy az energia hamarosan kifogyna vagy leállna: sokmillió évre elegendő energiatartalék és vegyület van a kéreg alatt. Az élővilág minden Földet érintő változásra reagál. De így van ez fordítva is. A légkör a hőháztartás, minden emberi tevékenység hatását felveszi, és magában hordozza. Ezzel az élővilág is részese lesz a Föld felszínét alakító folyamatoknak, mint a rendszer szenvedő alanya, és mint építő tagja.
Az első oldalon olvasható egy rövid versidézet. Egy ősi indiai vers. A Brahmanák (tanítók) mondják magukban, maguknak minden reggel, közvetlen felébredés után. Megszólítják a Földet, Földanyának szólítják alázatukat fejezik ki, és kérik, hogy bocsátsa meg nekik, hogy reá lépnek. Nagyon szépen példázza ez a vers az ősi kultúrákban élt emberek viszonyulását a Földhöz. Tiszteletet, alázatot, megbecsülést mutat. Vajon a jelen kor emberéről elmondható-e mindez? Becsüljük-e, tiszteljük-e, megértjük-e a Földet?
A kulturált ősi népek ismerték a jelenségeket. A sok egymásra ható, erőben, energiában, eseményben látták az előkészítő folyamatot, a gondoskodást, mely szolgálja a létezésünket. Megszemélyesítették azokat, istenként tisztelték őket, elfogadták rendező szerepüket. Ezáltal megértették a lényeget: tisztelni a földi folyamatokat, és nem okozni kárt bennük. És bizony nekünk is megremegett a térdünk, amikor fellebbent előttünk a fátyol, és megláttuk a Földet működtető erők nagyságát. Megértettük, hogy egy olyan gyakran változó rendszer részesei vagyunk, amely meghatározza létezésünket.
Hosszú távon e Bölcs Tanító életszemlélete sokkal eredményesebb. Az egyszerű életvitel és az emelkedett gondolkodásmód példaként szolgál számunkra, modern emberek számára. Ő nem okoz kárt a környezetben, ezzel biztosítja sok-sok egymást követő nemzedék életfeltételeinek változatlanságát. Ha követjük a Bölcs példáját, akkor mi lesz a fejlődéssel? – teheti fel bárki a kérdést. Fejlődni lehet, de látni kell az univerzumban, a galaxisban, a Naprendszerben játszódó folyamatokat. Ezek pontos megismerésével, tiszteletben tartásával kell cselekedni, és a káros folyamatokat le kell állítani, vagy legalábbis csökkenteni kell az emberiség életének fenntarthatósága érdekében. Nem a fejlődést kell mindenáron fenntartani, hanem az életteret és az életet.
A Földanya mindent megtett értünk. Ha mi ügyetlen, figyelmetlen viselkedésünkkel megváltoztatjuk az életfeltételeket, legfeljebb unalmas lesz nélkülünk. Neki mindegy, hogy mi mit csinálunk a légkörrel, a hőháztartással, a felszínnel, a vizekkel, hanem nekünk, embereknek és az élővilágnak nem mindegy, hogyan élünk, hogyan hatunk, hogyan szennyezzük a környezetünket. Hogy olyan dolgok miatt háborúzunk, amelyből annyi van, mint a sivatagban a homok. Szinte észre sem vesszük, hogy közben azt használjuk fel, amiből kevés van, a légkört. Végső soron mindez ránk hat vissza. (Lehet, hogy nem is mindegy a földnek?)
A menedzseriskolákban azt tanítják, hogy az a jó menedzser, aki hosszú távra képes előre látni a folyamatokat, ezért időben tudja a megfelelő döntéseket meghozni. Az emberiségnek nincs ilyen menedzsere. Hiszen akkor nem fordulhatna elő olyan közlemény, már többször is, hogy 150 000 kilométer távolságra elhúzott mellettünk egy aszteroida. „Most vettük észre, bocsánat.” Vagy nem fordulhatna elő olyan folyamat, hogy kiszáradnak a tavak vagy elvékonyodik az ózonpajzs.
A Földnek, ha volna jó menedzsere, akkor annak a csodálatos műszerparknak, amellyel a kutatólaboratóriumok rendelkeznek – és büszkék rá –, egy részét a Naprendszerünk és közvetlen környezetünk a légkör megismerésére fordítaná. Mert környezetünk – a légkör, a kedvező hőmérséklet, a víz, és a gazdag élővilág együttes jelenléte – teszi lehetővé fennmaradásunkat, határozza meg életünket.
Ha a jelenlegi ipari és politikai folyamatok tovább fejlődnek, akkor a légkör alsó rétegei, gyorsan melegednek, a középső és felső szférái tovább hűlnek és vékonyodnak. A légköri folyamatok hatására az élettér rohamosan csökken. A meleg övezetekben még melegebb, a hideg övezetekben még hidegebb várható. Végső soron feléljük levegőkészleteinket. Ennek következtében a Föld-bolygó felszíne lassan a Mars-bolygó felszínére fog hasonlítani, ahol még vannak aktív folyamatok, de már nincs légkör, ami védené a bolygót az űrbéli hideg hőmérséklettől és a pusztító sugárzásoktól. A multinacionális vállalatok bármennyire is gazdagok vagy nagyok, nem feladatuk az emberiség védelme. Az országok vezetőinek is csak saját országuk védelme a cél. És ez, ha úgy tetszik, globális feladat. A gazdasági globalizáció megvalósult, a globális felmelegedés is, de a globális gondolkodás és a globális felelősségtudat nem. Létezik az emberiségnek egy szervezete, az ENSZ, amelyet azért hoztak létre, hogy a nemzetek felett álló nehézségeket megoldja, de nincs döntéshozó, végrehajtó jogköre. Vannak kutatási eredmények és törekvések is jobbító szándékkal, jelentések készülnek, feladatokat határoznak meg, de a károsanyag-kibocsátás csökkentésére irányuló minimális törekvések – mint például a kiotói egyezmény is – bohózattá válnak, mert határozataik senkire nézve sem kötelezők. Nevetséges módon néhány százalékon csatároznak országok, pedig a káros anyagok kibocsátását teljes egészében be kellene szüntetni.
Miről is van szó?
Mely káros hatások veszélyeztetik az élővilágot, és azon belül már az emberiséget is? A Földön a növekvő hőmérséklettől kiszáradnak a tavak, a folyók, és elsivatagosodnak a termőterületek. Máshol növekszik a tengerszint, és az alacsonyan fekvő területeket elönti a tenger. Az ott élő népek nem képesek védekezni ez ellen, mezőgazdaságuk, növénytermesztésük, létalapjuk megszűnik. Választhatnak: vagy elvándorolnak, vagy kihalnak. Elvándorlásukat akadályozzák politikai, etnikai, gazdasági, nyelvi, műveltségi és földrajzi határok. A népvándorlás kora lejárt, sehol sem képesek befogadni egy menekülő népet. Marad számukra a második lehetőség. Ugyan így járhatnak a sarkok közelében élő sarkvidéki népek is, csak őket az erőteljes lehűlés készteti majd vándorlásra. A modern, technologizált ember tevékenységének hatásai felgyorsítják, segítik a légkör-leépülési folyamatokat, aminek hatására az életfeltételek rohamosan csökkennek, s ezzel már nemcsak az állatvilágot, hanem az emberi faj létét is veszélyezteti.
De mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Nagyon sokat. A legfontosabb, hogy minden ember, de főképpen a döntéshozók és a tudósok is megértsék, hogy a Föld, a Naprendszer, az Emberiség, az Élővilág minden tagja, a Galaxis, az Univerzum, az atomok és az őket irányító folyamatok, a régebbi és jelenlegi ökociklusunk, amiben élünk, mind-mind egy rendszer részei, amelyben az élőlények nagyon kényes oda-vissza ható egyensúlyi helyzetben élnek. Nagyon sebezhetők. Őket atyai módon védelmezni kell a külső és az általunk gerjesztett belső veszélyek hatásaitól. Meg kell ismernünk pontosan a Földet érő hatások törvényszerűségeit. Meg kell tanulnunk a légkör és a hőháztartás fenntartását, a belső hőenergia hasznosítását. A Föld értékeit, kincseit csak minden ember, minden élőlény érdekében szabad és kell használni, de csak pontos tudással takarékosan oly módon, hogy a rendszer egyensúlyban – életünket fenntartó állapotban – életképes maradjon.
Ha ezt átgondoljuk, megkapjuk a választ, és a cselekvés már mindenkinek a maga területén kézenfekvő lesz.
Hogy unokáink is lássanak
Tengert kéket,
Fákat zöldet,
Csodás Földet