Szerző: Joó György Antal
A vulkánizmusnak e kozmikus formáját később a maradék belső hő, valamint a radioaktív folyamatok okozta felmelegedés által táplált vulkánizmus váltotta fel. Ez a folyamat tömegében ugyan kisebb, de az égitestek jelentős részén igen hosszantartó volt. A legnagyobb méretű kőzetbolygókon: a Földön a Marson és a Vénuszon még napjainkban is működnek.
A kozmikus vulkanizmus nyomai a Marson. A hamisszines képen a kék árnyalata mélyebb és fiatalabb krátermentes övezetet mutat.
A Naprendszer vulkánizmusa által termelt anyagok és létrehozott formák meglehetősen sokfélék. A kőzetbolygókon a bazaltos láva és a forró pontokon (hot spots) ülő földi pajzsvulkáni forma a legjellemzőbb. A Jupiter és a Szaturnusz holdjain többnyire a víz/jég típus figyelhető meg, de az Io esetében az olvadt kén, a Tritonon (a Neptunusz holdján) a cseppfolyóssá váló nitrogén gejzír jellegű szökőkútjainak megfigyelése okozott nagy meglepetést. A gejzír típusú vulkánizmus nem emel markáns vulkáni formákat (kúpokat), inkább az anyagfolyások nyomai látszanak. a Földön? A Földet elkerülték ezek a kozmikus találkozások? Hogy lehet, hogy csak alig-alig van nyoma becsapódásnak? Nem, nem kerülték el, csak a Föld élő bolygó, és van légköre, melynek hatására a hőmérsékletingadozások, a víz, a jég, a szél, és a külső kozmikus vulkánizmust kiváltó becsapódások másodlagos tevékenysége által létrejövő lemezmozgások ezeket a nyomokat átalakítja és megváltoztatja.
A kozmikus vulkanizmus nyomai a Marson. A hamisszines képen a kék árnyalata mélyebb és fiata-labb krátermentes övezetet mutat. A Föld kinövi, elfedi, begyógyítja, erodálja az őt ért sérüléseket, ezért nehéz ezeket a sebhelyeket, krátereket és az ezekkel járó folyamatokat felismerni. Ehhez hozzájárul az, hogy emberi léptékkel a Földről ezek a formációk nehezen ismerhetők fel, csak a műholdtérképek tanulmányozása segítségével nyílik erre lehetőség. A következőkben bemutatunk néhány ismert meteorbecsapódást, majd rátérünk a Föld kutatásának történetére.